2017. szeptember 19., kedd

Örökké nem eshet - Laza Zala 2




-Lemegyünk dobálni? -kérdezte Lackó, mire gyorsan kerestem két, még mozgó ágat a legközelebbi fán.
-Á, nézd hogy fúj még mindig. Igyunk egy fröccsöt.-mondtam.
-Oké. -így ő.
-Tudsz snapszerozni? - kérdeztem, -Láttam odabent egy pakli kártyát.
-Nem.
-Nem baj, megtanulod hamar. Okos játék.


Így is volt. Amíg az erdőn keresztül megtettük az utolsó néhány száz métert, mindenfelé komoly mennyiségű letört ág jelezte, mit hagytunk ki az elmúlt napokban. Anikó - házigazdánk - mint mindig most is kedvesen várt minket, sőt, most egy eb is velünk maradt a hétvégére Mazsi személyében, aki egy másfél éves rettentő bátor szálkásszőrű tacskó. Mielőtt ideértünk, megjártuk a szlovén autópályát is, egy benzinkútra ugrottunk be a határ mellé, ahol egy helyi emberke hagyott nekem cipőipari szegeket, a kútra simán bemész a kis falu elején, persze kijutni már csak a pályán keresztül lehet -mekkora ötlet-, ami vagy 15 euró helyben, vagy 300 kicsit később csekken.

Mazsi

Mire Balu és a zöldfülűek - András és Gabi, Balu húga és annak másik fele - megérkeztek, Lackó már simán tönkrevert az imént tanult játékban, pedig talán ha 8 fröccsöt ittunk. Neki is ültünk a vacsorának, amit Simi barátunk prezentált, resztelt birkamáj formájában, savanyú uborkával, morugával és parasztkenyérrel. Utána bor, vidámság, légykötés, móka, kacagás. Tudomást sem vettünk az egyre erősödő esőről, csak Balu sajnálta meg Mazsit, feledve annak kutya mivoltát, így beengedte magához a kanapé mellé. Annyira nem bírjuk egymás horkolását, hogy mindig külön szobát veszünk ki, bárhova is megyünk, elég furcsán néznek ránk a legtöbb helyen, itt hálisten mindig van elég hely, meg limitáltuk az egy túrán résztvevők számát, így nem ér meglepetés.




Reggelire színes kalácsot vettünk magunkhoz édesanyám ribizli-, és kajszilekvárjával, vajjal, mézzel, teával és kávéval. Ezalatt örömmel vettük tudomásul, hogy még esik, de már korántsem annyira mint éjjel. A pataknak nem árt, esetleg kicsit opálos lesz, de nem zavarosodik be. Lackóval a felső szakaszra mentünk, hátha visszajöttek a halaink. Hát így tettek, de különösebben nem zavartak bennünket horgászat közben, olykor a néhány méterre előttem pihenők feje előtt engedtem-húztam el különböző legyeket, de le se köpték. Ha igen, akkor nem láttam. Ráfogtuk a magas légnyomásra, kocc vissza a bázisra, fürdés, fröccs, Fishing&Hunting csatorna. Miután itthon jó ideje nem nézek TV-t, ez új volt nekem, így Lackó kommentjeivel kiegészítve még élveztem is, de nem fog szokásommá válni azt hiszem. Irány a Kantin. Csülök, pizza, steak, karajfüzér, kukoricagombóc.







Este már óvatosabban duhajkodtunk, kötöttem jó nagy bogarakat, olyat amivel azt a kb három halat fogtam, ami végül kicsit levegőre került, hátha másnap is bejön. Közben olyan égiháború lett kint, hogy kétséges is volt a másnapi peca, de azért előbb kerültünk ágyba, ami azért volt jó, hogy fel tudjunk riadni amikor Mazsi megkapta a magáét a macskától amit már egy napja hajkurászott.




Reggelre a vihar elült, hagyott nekünk pár borongós órát, hogy ismét magunkévá tegyük a patakot. Mármint a zöldfülűek és jómagam, a többiek megnézték a Murát meg a bányatavakat, holtágakat, ahol tudtak fogni két sügeret hárman, a nagyobbik volt is vagy húsz centi. Mi szépen elindultuk a középső szakasz elején, de amikor láttam, hogy a fiatalok különösebb segítség nélkül is elboldogulnak, elunva a kevés akciót, kiszedve 2-3 kisebb példányt, megindultam a kedvenc részemhez, jó két-három kilométerre felfelé. Ezt a szakaszt a helyiek se horgásszák, megközelíteni is jobbára gyalog lehet ha nincs dzsip. Nem egyszerű pálya, rengeteg a növény, de néhány szabad foltban, alatta a gödrökben bizony ott a hal. Most sem csalódtam, közben a légnyomás is leesett, szabályosan mozgott a víz. A kisebbek is próbálkoztak, de - talán ezért is - sokszor esélyük sem volt a nagyokkal szemben. Volt olyan asztalnyi gödör, ahonnan nyolc darab negyven centi körüli domi került hozzám, egy dobás egy hal arányban. Az idei évem legmozgalmasabb pecája volt ez a másfél óra, ilyen mikor jókor vagy jó helyen. A vége kicsit szerencsétlenre sikerült, egy ötven fölötti példány a mellettem levő növényre hurkolva a zsinórt rázta ki a szájából a legyet, kb fél méterről néztem végig. A legjobban mégsem ezt sajnáltam.



Két kákacsomó közé dobálva jött ki egy-két közepes jószág (a második úgy vert oda egy érdeklődő küsznek, hogy az cirka fél métert repült és szerintem ma is jajgat), amikor észrevettem egy kis területet a bal csomó előtt, ahonnan már elvitte az enyhén áradó víz az apró békalencsét, és szinte állt. Jónak tűnt, mondom, ha itt nem lakik hal akkor sehol. A bogarat odapöcköltem, valami megmozdult. Odaküldtem megint, még határozottabban moccant a víz, de  mintha csak alul körözne.



-Halló!
-Na helló, Balázs vagyok, ott mi a helyzet? A Mura egy merő sár, sehol egy hal, két sügeret fogtunk. Én már ki is jöttem a kocsihoz, a többiek még próbálkoznak. Miért ilyen fos idén minden víz...

Ahogy Balut hallgattam visszapöcköltem a legyet a káka elé, mire feljött életem domolykója, lehet röhögni, de legalább hatvanöt centisre saccolom. Szép sötét hátú izmos jószág. Mint egy tengeralattjáró úgy emelkedett, lassan szépen, a háta kilóg a vízből és nézi a rettentő lassan feléje úszó legyet. Majd kicsit elindul jobban megnézni mi az.

-Balu, akció van, majd fenn beszélünk! - mondtam, és eltettem a telefont. Pechemre a zseb mellé. Nem sokkal, de éreztem ahogy lecsúszik. Elkövettem azt a hibát, hogy ráfordultam, húzva hirtelen a boton, ettől a hal is megriadt, és hatalmas tolóhullámok indultak meg Szlovénia felé....

Persze kicsit tapogattam a derékig érő vízben a lábaim körül a placcot, de ez csak arra volt jó, hogy a gázló is rendesen tele menjen vízzel. Kicsit üvöltöztem magamban aztán visszamentem az autóhoz. 

Bázis, fürdés, fröccs, TV, Kantin, kemencében saslik, vad, csülök. Kapros héjasburgonya, káposztasaláta. Bor, pipa, alvás.

Vihar. 
Búfelejtés. 
Ezért a halért még visszajövök.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése