2014. február 23., vasárnap

Tavaszi szél


Utoljára októberben voltunk Bazsival egyik közeli kis patakunkon halakat kergetni, gondoltuk rápróbálhatunk újra. Elrángattuk Big T-t is, hátha kedvet kap a kispatakos bóklászós, cserkelős pecához. 


Mondhatnám hogy szép volt az idő, de a hazugság nem kenyerem, igazából tél végi őszies tavasz volt, reggel még szitáló eső, mire odaértünk pont olyan szél hogy a plusz 7 fok nullának is alig tűnjön. Bazsi még kesztyűt is húzott. Ők T-vel ketten pergettek, én a legkisebb legyes pálcámat hoztam, amit eddig csak szárazon próbálgattam. 

 
Remélem a srácok nem sértődtek meg, de igyekeztem mindig másfelé lenni , nekem sokszor kell az egyedüllét a parton. Túl sok emberrel kell foglalkozzak hétköznap és ilyenkor jólesik a lélek pihenése. Dolgozzék az agy és a test, de a bensőm hadd nyugodjon..

Halat ugyan fogtunk párat, de azért nem az az igazi élménypeca volt. A szél miatt elég hamar átfagytunk, hiába voltunk jó felöltözve, fél 3-ra abba is hagytuk. A víz ugyan nem tűnt nagyobbnak mint mikor legutóbb voltunk, de valószínűleg inkább gázolva lehetett volna eredményesebb a dolog, meredek a part és nehéz jól megközelíteni. Látszik hogy a pár kilométerrel feljebb levő tavat leengedték az ősszel, elég sok növényt magával vitt a víz, tisztább a part mint októberben volt.

Hozzáteszem a fertőzés sikerült, BigT fogott két süllőt (!) (bár a második kirázta a horgot a part mellett, azért mégiscsak megvolt) neonzöld twisterrel , Bazsi egy ujjnyi süllőt és egy domit, 




 nekem két kis domolykó jutott szárazléggyel amit igen furcsálltam, bár több helyen olvastam hogy ilyenkor is működhet. 



Úgyhogy ne panaszkodjunk, szép kis peca volt! Bármennyire is várjuk a jobb időt, azért a természet tudja a maga dolgát. Majd ha ő is úgy akarja akkor lesz az igazi!

12 megjegyzés:

  1. Kár volt kihagyni, jó lehetett. Nézz ki az ablakon most, hát nem kib...ott velünk ez a nyavalyás idő?? :)
    (Különben szerintem Bazsi hala sügér, nem süllő. Vagy de?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Passz! Sügérsüllő. Nekem is inkább sügér, de lehet hogy süllő. :)
      Kár, hogy kihagytad!

      Törlés
    2. A szeme meg a hátúszó folt alapján tuti sügér. De nem is ez a lényeg, a lényeg az, hogy van benne ez is! Soha nem fogtam ott sügért. Nagyon várom ezeket az idei kispatakos pecerájokat.

      Törlés
    3. Jó lesz!
      Már várom én is! Te tanítasz minket legyezni, mi meg a jókedvet biztosítjuk hozzá! :)

      Törlés
    4. nekem is sügér ugrott be elsőre, én az arányai miatt mondanám süllőnek. Mindegy, ugyanott van ahonnan kijött, ha megnő kifogjuk újra és láttamozzuk 8-)

      Törlés
    5. Különben meg most néztem, hogy Bazsi fogta. Akkor kagyló. :-)

      Törlés
    6. bakker, azt hittük nem veszed észre...

      Törlés
  2. Na-na! Mi az, hogy kagyló? :d

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bazsi, tudod az, ami leharapta az öböl belsejében a gumihalacskád farkát! (h) Ezt egyébként Döme igazolta, ő saját szemével látta, ha jól emlékszem. Amúgy gratula a kis amurodhoz @-)

      Törlés
    2. Igen tudom! Pelso anya mélyén kifejezetten ilyen kagylók élnek. :-)

      Törlés
  3. Tutira sügér!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, ugye! Örülök, hogy Magyarország legképzettebb sügérológus szakembere is megerősített. :)

      Törlés