Rock and roll

 

r 'n' r

Ha Sartre-t veszem figyelembe, miszerint a pokol a másik ember, illetve Hofit, aki azt mondta hogy nálunk az egy főre eső bunkók száma kettő, akkor az én mennyországomban igen alacsony a népsűrűség, és elvétve van térerő. Errefelé is lehet hasonló helyeket találni, csak keresni kell..

Illetve néha még azt sem. Engem vittek. Na jó, inkább csak hívtak. Én meg mentem. Igaz, mikor pár hete először invitáltak betojtam az előrejelzésektől, lévén, hogy a szénszálas botok vastagabbik végén villámlásban kissé egészségtelen tartózkodni. Persze a viharok elmaradtak, mi meg a pecáról le. Így megy ez.

Most nem voltam ilyen ijedős, szép időt is mondtak, rá is értem. Lackó volt az ötletgazda, a „gájdom” , ő mondta be útiránynak a holtágat. Balázs közben Hernyák Auréllal szórakoztatta a délegyházi halakat, Bazsi meg a Mátrában huncutkodott élete párjával. Én meg kettő tizenötkor keltem és mentem a találkozási pontra.

Ezt a korai ébredést még valahogy nem sikerült megszoknom, főleg hogy ha ismeretlen helyre indulok, már elaludni sem egyszerű. Úgy izgulok mint általános iskolás koromban a balatonfenyvesi táborba való indulás előestéjén. Ne röhögj. Pár év és ez elmúlik állítólag. Cirka két óra alvás, reggelire pirítós stifolder kevés E-vel (konkrétan egy van benne, az „r” előtt, saját töltés), bögre kávé, félóra bepakolás, kajak a tetőre és uzsgyi. Négykor a parkolóban, majd le a határ felé és még előtt le balra. Töltésre fel, le négyhúszkor a parton voltunk. Paradicsom. (Nem az, az pár képpel később a tízórainál) Egy lélek sem volt. Illetve egy volt, egy testben, ami jóízűen horkolhatott, mielőtt az autóink ricsaja felzavarta. Sátra mellett a kajakja, Ráckevéről evezett le három nap alatt egy kis baráti partira a közeli erdészházba. Respect. 

Érkezés. Azért már látszik a reggel a távolban..

 

Most már kezd összeállni a kép a lélekvesztő tekintetében is, feleannyi idő alatt pakoltam be mint legutóbb Orfűn, bár Lackó így is jócskán megelőzött, simán elvitetett egy wobblert valami hallal mire én vízre értem. Még mindig kell pár kilót fogynom, a lefolyóyílásokon keresztül simán feljön némi víz mikor vízre szállok. A nagyság átka..

Persze mindig van mit otthon felejteni, de nem azért vagyok cipész, hogy egy csavart ne tudjak helyettesíteni egy kábelkötegelővel.. 

A suszterolás, és...

...a rögzített doboz

 

Most debütáltak az új, közepes csalisdobozok is, amit Lackó ötlete után kicsit másképp rögzítettem a kajak belsejében. Igen jól működik, és nagyon tuti hogy egy esetleges borulásnál sem hagyják el a fedélzetet. 

Mindig előbb elkészül, hiába, a rutin..

 

Még csak pirkadt amikor elindultunk a feszített tükrön a hotág csücskébe, a csatornához ami összeköti magas víznél az élő folyóval. Szinte nincs is kedve az embernek a pecához nyúlni, olyan csend és nyugalom van, miközben élettel teli az egész környezet. Itt-ott valami gémféleség álldogált, csak a balinok reggeli csámcsogása ütötte át a csendet. 

 

Még csak nem is ringat olyan sima

A csatornába beérve egyre nagyobb lett a ricsaj. Elég sok helyen láttuk a varsákhoz használt botokat, és csak úgy forrt a víz a kisebb-nagyobb halaktól. Nekem még kicsit furcsa volt a szűk helyen való lavírozás, de azért hamar megszoktam. Csak néztem mint a vett malac, ilyen helyekről nem is álmodtam mikor négy éve a kis tavakon újrakezdtem a pecát.. 

A csatorna kapuja

eEgyre beljebb merészkedtem...

 

...

...aztán már bent is voltam..

Mikor kiértünk a folyóhoz, Lackó bepróbálta a torkolat előtt a vizet, nekem kicsit gyorsnak tűnt így alig fél hatkor, inkább kicsit megnéztem mi ricsajozik a csatorna végénél. Cirka a harmadik dobásra majdnem ki is vette őkelme a botot a kezemből, és így sikerült megtudnom azt is milyen a lábak közé szorított bottal evezni. Merthogy a víz is szép lassan csorgott kifelé velünk a hátán, illetve a botot rángató őn is inkább a nyílt vízre  igyekezett..

Mata a tuti

 Mindenesetre két alkalommal való korrigálás után szépen kiemeltem, és  néhány fotó erejéig feltartva majd visszaengedve folytathatta a reggelijét. 

Még egy kicsit élveztem az adrenalin munkálkodását a partszélben amíg Lackó kint dobált, majd szépen visszatértünk a holtágba. Ekkor már előjöttek a színek, hat óra felé járt. Előkerült néhány kétlábú is, nagy ladikokkal keresték a jó helyeket, egy még a jó kis sekély partszélt is belakta ahol betettük a járgányokat. Azért volt hol kiszállni. Gyors reggeli, átöltözés pizsamagatyába meg hosszúujjú ingbe ( a nap s a szúnyogok ellen ) , és miután a FOX orsó is simán megadta magát a harmadik horgászata alkalmából, a nehezebb pergetőbot helyére betettem egy hatos legyest. Hátha. Aztán persze nem, de ki tudta. Közben megszaporodtak az emberek is a parton, meg a szúnyogok is felébredtek az árnyékban. Mit mondjak. Nem nagy élmény így vizelni hogy egy másodpercre sem lehet megállni, különben rád veti magát egy egész horda, arról nem is beszélve hogy messziről igen fura látvány ahogy az ember fia fogja a slagot és közben breakel.

Még munkát is akart adni a víz...

Laci a torkolat mellett

Még ilyen szörnyeteget is láttunk...

...meg a hullámait

A torkolat mellett az élő folyó reggel

És ahogy visszaértünk...

...előjöttek a színek

Második nekifutásra felfelé indultunk el a holtágban, nem győztem betelni a látvánnyal. Mindenhol csattog a balin (lehet hogy nincs is más hal ebben a vízben?) , persze rengeteg a küsz a partszélben, de a többi részen is rengeteg halat látni. Na gondolom ez is volt az egyik baj, mert mindent láttak. Szép tiszta víz, akár fél métert is lelátni, nehéz így átverni őket. Meg tudták az illemet is, dobótávolságon belül ritkán voltak. Egyetlen mellécsapás volt a polar fibre testű, őzszőr fejű fehér muddlerre, amúgy semmi. Meg hát bele is kellett jönni a legyezős technikába, ha úgy próbáltam dobni mint a parton, annak az lett a vége hogy a zsinór egy csomóban leesett a vízre. Kábé tizedikre volt elfogadható a dolog.. Mármint nekem, aki tényleg ért hozzá lehet hogy a térdét csapkodta volna..

 

A reggeli...

...és ami utána jön

Nincs térerő...Király!

Na hogy is van ez?

  Az egyik kiugróban álldogált a cimbora a kajakkal, szép lassan beúsztam mögötte, mutogatott hogy lassan nézzek amerre ő figyel, Sajna olyan gép nem volt nálunk amivel le lehetett volna kapni, de így is elképesztő volt ahogyan a szarvasok fürödtek szügyig a vízben az ártér erdősebb szélénél és játszottak. Hihetetlen.

A szarvasles

Jó sokáig felmentünk, a holtág északi részét is bejártuk. 

Északon

Persze ilyenkor igen ritkán közelítjük meg a másikat, így is vigyázni kell a minél csendesebb és feltűnésmentes csorgásra. Mondhatni fatörzsnek próbáljuk kiadni magunkat. Jómagam inkább kevesebb mint több sikerrel egyelőre. Fatörzsek ritkán csapkodnak és szidják a szúnyogok édesanyját. Irgalmatlan lett a meleg, majd amikor a vérszívók szép számban jelentek meg a víz közepén is (szerintem szeretik a protect-b-t) kimentünk ebédelni. Én nem vittem túlzásba, maradtam a stifi-hagyma-kenyér-paradicsom-paprika ötösénél, Lackó viszont megadta a módját, kempingfőző-babkonzerv. Legközelebb én sem hagyom ki. Még nézni sem volt rossz :) 

Jó étvágyat!

 

Kissé álmosan indultunk az utolsó körre, Ismét megnéztünk a csatornát, ahol eddigre a szomszédos országokból is érkeztek szúnyogcsaládok, konkrétan ha a másik mondott valamit tőled 10 méterre azt nem hallottad a zümmőgéstől.. Még két elhagyott Wobbler és egy most már fenéklakó horgony után a menésnél maradtunk. Közben megérkeztek az ügyeletes helyihülyék is, akik csak úgy tudnak a vízbe ugrálni hogy közben ordítanak. Bármit, csak mindenki tudja hogy nekik most jó. Miután több tíz effektet végigszenvedtünk tőlük, sikerült bepakolnunk és elmenekülnünk a helyszínről.

Persze ide még visszatérünk, revansot venni a wobblerekért meg a horgonyért, illetve hogy kicsit kiismerjük a helyet. Vagy csak azért hogy -igaz hogy csendben- jól érezzük magunkat. Lesz rá alkalom.

Déltájban

 

Az enyhe szél még jól is jött olykor..

Az élményért köszönet illeti Lackót és a jelöletlen képekért külön is!

Ja és a térerő. Szinte sehol nincs a vízen. S legtöbbször ott se magyar...