2019. szeptember 24., kedd

Emberrablás




A két napszemüveges mögött lépkedve már éreztem, hogy ez nem a szokványos beszélgetés lesz, főleg miután egy szót se szóltak hiába kérdeztem őket. Profik voltak, a megbízó nem véletlenül választotta ki őket a feladatra. Pedig tudni szerettem volna mi ez az egész, hisz egész hétvégére terveim voltak, és rettenetesen rosszul viselem ha valami változik az eredeti menetrendhez képest. 

Frusztrált is a dolog.

A hátsó ülésen ülve, ahogy igyekeztük a cél felé, lassan körvonalazódott bennem néhány lehetőség, aztán félórával az indulás után már szinte mindent tudtam, bár csak később derült ki, hogy valóban úgy van minden ahogy gondolom. Harmadik társuk a Nagy Kopasz, gondoltam a célnál vár, kíváncsi voltam mit főzött ki.

-Osso bucco - mondta, mikor odaértünk - parmezános puliszkával.

Valahogy így indult a negyvenedik születésnapom estéje, Aranyvirág feleségem vagy két hónappal előre leszervezte a "vadakkal" amely jelző jómagamon kívül Balut, Lackót és Bazsit takarja. Zárás után a műhelyből kilépve átadott nekik egy borítékkal amiben - mint később kiderült - a család jókívánságai, meg a gyerekek szülinapi rajzai pihentek. Én meg csak néztem mint hal a szatyorban.

Délután Balu összepakolta itt nálunk a pecacuccaimat, gumicsizmát nem talált, így elhozta az egyik gázlógatyámat, ami a nap szempontjából kulcsfontosságú volt. Anyukám és Helga ruhákat és hideg élelmet készített egy csomagba, még a reggel kisütött kenyeremet se felejtették el betenni egy konyharuhába. Szóval semmivel sem kellett törődnöm, aggódnom, gondolkodni rajta, csak menni.

Teljesen meg voltam hatva. a gesztustól is, illetve attól, hogy a pajtásaim gyakorlatilag tök simán belementek, leszervezték a helyet, nekem csak ülnöm kellett a kocsiban. Soha rosszabb ajándékot.

Eleinte tényleg zavart kicsit a helyzet, ritkán viselem jól a meglepetéseket, a három jómadár valóban egy szóval sem árult el semmit amíg odaértünk, szófogadók voltak, na. A vacsora, na meg édesapám szilvája, Lackóék diópálinkája, meg az a kis chardonnay elég hamar oldotta a hangulatot. Viszonylag hamar nyugovóra tértünk, a másnapi peca ilyenkor fontosabb, mint az arconpörgés hajnalban. Természetesen külön szoba mindenkinek, ahogy az utóbbi időben megszoktuk (mindenki horkol mint a bosnyák medvék), nekem jutott kandalló is. 


Az elmaradhatatlan reggeli, kávé, bolt (3 percre) után behajigáltuk Balu új csónakjába a cuccokat, ők Lackóval elindultak a kocsival, mi meg Bazsival utánuk gyalog, kb 5 perc a háztól a folyó. Gyanús volt, mikor lefelé lépkedve szembejött egy helyi kutyás öreg, aki vidáman kérdezte, hogy vizet hoztunk-e magunkkal. Hamar megláttuk azt is miért, extra alacsony volt a vízállás a csónakázáshoz. Ami persze nem zavarta abban, hogy iszonyú iramban rohanjon lefelé, legalábbis sokkal gyorsabban, mint amit a baranyai szakaszától megszoktunk. Nem baj, Lackó ért a hajóhoz, igaz nem ehhez, de gondoltuk majd belejön. Szépen vízre is került a jószág, szerintem félórába se telt négyünknek a művelet. Nagy nehezen leevickéltünk egy kavicspadra, ahol kitettük a cuccokat meg a két Balázst, aztán Lackóval nekiálltunk csorogni, hatalmas balinokat vizionálva. Közben folyton a  vizet figyeltük a járgány előtt, bőven benne volt a pakliban, hogy leér a lélekvesztő alja, ami nem gond, de ha a hajólapát megy rottyra, hát bajban vagyunk.







A kolléga akasztott pár közepes balint, egy szebb domolykót, nekem meg szétugrott az öreg orsóm, így volt időm figyelni a tájat (akkor pont nem ez jutott eszembe, de azt mégse írhatom le...) . Néha dobáltam én is az ő cájgjával, majd elindultunk vissza, hogy ebédre visszaérjünk a többiekhez. Jól jött a gázlónadrág, egyszer sikerült behajóznunk egy öbölbe, ahonnan úgy láttuk jónak a szabadulást, hogy áthúztam a csónakot a tizenöt centis vízben a sóder fölött. 



Balu eközben egy feederrel vallatta a vizet, majd miután egy szép kapást követően kifárasztotta azt a jókora uszadékfát, inkább hagyta a fenébe az egészet, és jól beszalonnáztunk. Jóféle chilik, paradicsomok Balu kertjéből és az enyémből, nem is kell több a boldogsághoz. 

Ja de, a halak.

Ebéd után, mielőtt elkapott volna a kajakóma, nekiveselkedtem, hogy bejárom a külső ágat a sziget és a part között. Jó hogy a cimbora nem bízta a véletlenre, és két szerkót hozott nekem itthonról (nem mintha amúgy nem lett volna nálunk egy kisebb horgászboltnyi biszbasz) . Egy darabig csak dobáltam vakon a felső szakaszon, aztán lejjebb megtaláltam az öblöket, a gödröket, amiket a gázlócuccnak hála vidáman be tudtam cserkészni. Ott laktak őkelmék. Számtalan közepes domolykó, néhány kis balin, a komolyabbak meg csak röhögtek rajtam. Rengeteg óvatos ütés, egészen az utolsó előtti kis öbölig, ahogy két szép őn követte ki a wobblert a sekélyebb vízig, aztán megfordultak. Levegőt se véve dobtam pár méterrel eléjük miután hátat farokúszót fordítottak, aztán néhány pöccintés után úgy leverte az egyikük ahogy kell. Néhány perc móka után engedelmesen kijött, fotó, aztán ment vissza, nem akartam órákig cipelni, pedig rezgett a léc hogy meghívom vacsorára. 



Lejjebb még bejártam pár mellékágat, láttam nagyobb rajokat, de pár közepes jószágon kívül nem volt rám kíváncsi senki. Nagyon szeretek egyedül barangolni ismeretlen vizeken, erdő mellett, így vagy három órát tátottam a számat, aminek a végén kiderült hogy ugyanarra tudok csak visszamenni amerre jöttem, nem tudom megkerülni a szigetet. Útban visszafelé még dobtam egyet-kettőt mindegyik gödörbe, mondván hátha, és kettővel a balinos előtt ki akarta szedni valami a botot a kezemből, sír a fék, majd nemsokára szinte én is, olyan szép domolykó volt a vendég. Majd egy kis sügér, aminek legalább annyira örültem mint a nagyobbaknak.





A vízhiány meg a fáradt lábak visszakanyarítottak a fiúkhoz, közben Laci és Balu is megjött a vízről kevés eredménnyel. A kikötő felé többször próbáltuk megközelíteni a partot, de minduntalan kavicsba botlottunk, simán elfelejtettük merről jöttünk reggel. Később a helyi kapcsolat mondta, hogy feljebb van egy kb két méter széles (!) átjáró, na azt pont nem találtuk meg, így megint áhúztam a  fiúkat a kavics fölött, eleinte segítséggel, aztán mikor már jól tele volt a csizmájuk akkor beugráltak, a végén én is fejest a csónakba,  iszkiri. Talán ha tizen röhögtek rajtunk kikötéskor, esetleg huszan, de a legközelebb álló srácot ismertem, így könnyebb volt úgy viselkedni mintha pontosan úgy zajlott volna a partraszállás ahogyan terveztük. Az csak utána jutott eszembe hogy a négy birkán kívül egyetlen csónak sem úszott közel s távol a folyón.

Gyors zuhany után a korgó gyomor volt a következő probléma, irány Berzence, a Szivárvány vendéglő. Szoci berendezés, műbőr étlapfedél, III. kategória. Cserébe a cigánypecsenye, a hagymás rostélyos, és a zengővárkonyi tekercs olyan parádés volt, hogy kapásból 5 csillagot adtunk neki. Mindezt bagóért.

Vissza, pálinka, alvás. Illetve előtte rácsodálkozás, hogy ennyi csillagot utoljára kölyökkoromban láttam, szabad szemmel a tejutat, stb., olyan nulla a fényszennyezés.

Amennyire kihúzott minket az előző nap (Balu több mint 10 órát aludt), másnap már nem erőltettük, hogy szórakoztassuk a helyieket a vízi jártasságunkkal, partról meg nem sok esélyét láttuk egy eredményes napnak, így a kiadós reggeli és kávé után, jó hosszú baráti diskurzus, tapasztalatcsere következett. Amennyire szórakoztató, annyira tanulságos is az a sok katyvasz ami ilyenkor elhagyja a szánkat, néha már jobban értékelem az ilyenek miatt a közös pecát, mint a horgászatért.

Hazajönni mindig jó. A hazaút is. Kicsit sajnáljuk elhagyni a házakat, de tudjuk hogy bármikor visszamehetünk, remélem hamarosan élünk is a lehetőséggel. 


Szeretném még egyszer megköszönni a feleségemnek, hogy leszervezte, a Lackónak, Balunak és Bazsinak, hogy szót fogadtak neki, fuvaroztak, szórakoztattak, és elviseltek két napig, illetve az Éden parknak a szállásért, ahol mindig a legnagyobb nyugalomban pihenhetünk. 

A képek minőségéért bocsi, csak telefon volt nálam.



Közel két éve írtam utoljára, igyekszem gyakrabban... nem ígérek semmit, de azt betartom.

3 megjegyzés:

  1. Isten éltessen (így utólag)! Jó lenne látni, hogy nem némul el az összes jó horgászblog! Most éppen volt este időm, úgyhogy azokat böngészem.

    VálaszTörlés
  2. köszönöm! Igyekszem, de akkor írok, ha már írás nélkül nem jó :)

    VálaszTörlés