A hegyeken túl

Elképesztő béna voltam. Öt nap szemcsepp, szemkenőcs, és rengeteg meló után délután háromkor bevágódtam az öreg griffbe, persze miután összehajigáltam mindenfélét (fele fölösleges volt), felküzdöttem apám segítségével a tetőboxot, eközben az általam ismert káromkodások mindegyikét felhasználva sikeresen felbosszantottam magam (utálok kapkodni), felvettem Bigtomot és Bazsit, majd persze a többiekre várva eljutottam abba az állapotba, amit utoljára általános iskola közepén éreztem a nyári tábor előtt. Alig több mint 7 óra alatt sikerült is leküzdeni a 310 kilométeres távot, ami ahhoz képest szép, hogy utálok még a Balatonra is elautózni. Hálisten a közel húsz éves járgány meglepően jól vette az akadályokat, szerintem életemben nem volt ennyi közlekedési kihágásom mint ezen az úton. 

Bár maga az utazás is regeteg élményt adott, csodálatos volt látni, hogy egy húsz éve még polrgárháborús terület milyen szépen összeszedte magát mostanára, néha (Isten ne verjen meg) eszembe jutott, hogy nekünk se ártana egy hasonló válság, ha így mennek utána a dolgok. Ha ez a balkán, hát nem értem a negatív hangsúlyt. Még a javított úton sem volt döccenő, fogalmam sincs hol voltak a csatornafedelek, és hiába tesznek magasabbról a szabályokra mint nálunk, irgalmatlan dinamikus a forgalom. Lehet haladni, persze néha oda kell figyelni, a biciklilámpát hírből sem ismerő, némi Slivával fűtött, láthatósági mellény nélkül kacsakaringózó bringásokra, illetve az itt-ott , az út szélén előkerülő családokra. 

Érkezésünkkor is volt egy kis probléma, az egy héttel azelőtt leadott (és visszaigazolt) helyfoglalást minősíthetetlen hangon kikérte magának a hely vezetője (I'm Stevo, the chief here), hogy ilyen nem volt, majd miután a saját gépe előtt a saját levelei között megmutatták neki a srácok, egészen megváltozott a hangnem. A szállás elszámolásánál is érezhető volt, hogy beismerte a hibát. Nagyobb bajunk sose legyen, emberek vagyunk. A víz fölött fekvő terasz, és a kis kétszintes faház hamar feledtette a döccenőt. Könnyű vacsora, és alvás, hogy lélekben is felkészüljünk a másnapi megmérettetésre. 

vízihobbit-lak

és alatta a folyócska

Domy szalonnás rántottája készül

Reggel Bazsival elsétáltunk a boltba, majd kézzel, lábbal magyarázva szereztünk némi kenyeret, meg zöldségeket a reggelihez. Szegény háború sújtotta övezetnek csak fél eurót ér egy márkája, miközben az árai legalább 30 százalékkal alacsonyabbak a mienknél....

Mire visszaértünk, a faluban az út nagy részének a fél sávját felmarták az útépítő munkások (estére az egészet teljes szélességban, másnap estére az egész megkapta a szegélyt, és a kavicságyat) nem értettük miért kapkodnak, hiszen az itthoni tapasztralatok alapján lehetne ezt hónapokig is csinálni...

Megvettük a napijegyeket, és kisgyerekes vigyorral indultunk a pecára. Illetve még betértünk a bolt mellé, ahol Balázs, a helyi horgászember árulta a helyben kötött legyeit, meg néhány apróságot a magunkfajta bolondoknak. Megtévesztéssel élt a pali, TEA van kiírva a kis 3x3 méteres faház tetejére, de két kör körtepálinkát kellett lehúzzunk a vásárlás végéig. Nem bántuk, a helyi szabályok szerint sem számított kihágásnak némi szíverősítővel döcögni a szakadék szélén lévő egysávoson. Amikor megérkeztünk a helyre Balu is szitkozódott, lévén ennyi horgászt egy helyen itt még nemigen látott. Sok vizet nem zavartak, a ruháinkon lévő márkajelzések láttán vissza se nagyon köszöntek. Szedett-vedett banda - gondolhatták, hisz mi nem a menő cuccokban virítottunk, hanem amihez hozzájutottunk és jól éreztük benne magunkat. Sok náció képviseltette magát (sajnos), és nem mindegyik ismerte az íratlan (és írott) szabályokat (a második napon simán egy Deichmannos szatyorban végezte pár kisebb védett hal a pályfutását egy macskajancsi derekán, az ilyet kellene tárgyalás nélkül belelőni a halőrnek a vízbe , hogy aznap már a halakkal vacsorázzon ahogy keresztapu mondta...).

Nekiláttunk hát a "melónak" , ahol hamar kiderült, hogy amit idehaza tapasztaltunk, azt gyorsan el kell felejteni. Se a legyek, se a módszer (hisz se a halak se a víz) nem hasonlított az itthoniakhoz. Nagyon nem voltam ott lelkileg (valamire fogni kell), így nem is voltam valami eredményes, de rettenetesen élveztem. Ennyi tailing loopot talán életemben nem dobtam, ahogy a dobások helyett próbáltam a környezetre figyelni. 

kezdetek

fő a távolságtartás

ezt a Jóisten kötötte

a szakállas pali elég gyakran felbukkant...

....és nagyon örvendezett olykor...

amikor ilyeneket fogott

kis pihenő a zúgás közepén

Ennyit még nem bosszankodtam, hogy a hal ami az orrom előtt áll egy óra alatt sem hajlandó leszedni a neki (rosszul) felkínált legyet. Ja, a légy. Képzelj el egy bolyhot a kedvenc pulcsidról, amit egy gyufafejnyi horogra kötnek. Persze szakáll nélkül, itt tilos szakállas horgot használni. Na ezzel kell rávenni a jószágokat, hogy közelebbi ismeretségbe kerülj velük. 

a kis cdc

Nem is nagyon sikerült, két nap alatt két helyes kis pisztrángot sikerült kiimádkoznom a vízből, az nem írom le, hogy Domy barátnője Szandra mennyi és milyen halat fogott... Még olyan szarvashibát is elkövettem, hogy vagy fél órája sztrímereztem naplemente környékén, mire rájöttem, hogy rég szárazlégyre cseréltem előtte.. Így megy ez.

De miután sokszor kiderült, hogy a jó horgászélmény nem feltétlenül a számolatlan hal fogásával jár együtt, ismét nagyon jól szórakoztam. Ennyi nevetés egy év alatt nem hagyta el a számat. Ennyi sztorit nagyon régen hallgattam végig hasfájással a röhögéstől. Ilyen jókat is régen ettem, a hetvendekás sült csülköt, ajvárral, tormával, hagymasalátával, sült krumplival és két sörrel (mindezt 9 euróért) még most is nyögöm. 

csülöklelőhely

persze Balu talált itt mást is

ejmiakő péranyókend

hehe

 Persze az utolsó éjjel készült sushit és sült pisztrángot (mi raktuk össze) a jóféle magyar pálinkával, villányi vörösborral lekísérve már csak felsőfokon lehetne említeni. Altatni sem kellett soha, a jó levegő az egésznapos gázolás, és a mi kis szilvapárlatunk megtette a hatását. És ha azt hinnétek, hogy dorbézolás volt, hát leírom, hogy a három este és a két itt eltöltött egész nap alatt sem fogyott a hat főre fél liter vörösbor, két liter pálinka (a helyiekével együtt), és fejenként három-négy üveg sör. Ez nudli. Akkor mondjuk meglepődtem a vendégszereteten, amikor a második reggelünkön leugrottunk a boltba, intettem a legyesembernek, aki azonnal elkapott, és belémdiktált egy körtét. Bár nehéz volt megértetni magunkat, mindenki abszolút barátságos volt, nem éreztem idegennek magunkat, mert nem éreztették velünk.

utolsó simítások

itiner

no barbs

Nem hangsúlyoztam ki a kristálytiszta vizet, a mesebeli tájat, és a többi szépséget, nem vagyok egy Jókai (vagy Halásszy), ezt elmondják a képek. Nem mesélek a hazafelé tartó úton látott Mátyás király váránál látott helyekről, a kultúráról, hisz azt rengetegen megénekelték már előttem. Úgysem tudnám írott szavakba önteni ezeket az élményeket.. Köszönet még egyszer Balunak és Domynak a lehetőségért, mindenkinek a jó társaságért.

az első helyi érdeklődő...

...aki megkóstolta a hazai streamert

hátha itt vannak a barátai

de ilyen vízben messziről röhöghetnek rajtam

félálomban eltévesztette és bekapta

lefelé

alkonyat előtt

nagy és okos halak lakhelye

jin-jang

a kolléga is elfáradt

Úgy elment ez a négy nap, mintha nem is lett volna. Ha nem lenne ilyen rossz hátrahagyni az itthoniakat gyakrabban mennék.  Sebaj.  Ha felnőnek a fiúk a feladathoz megyünk együtt. Addig is tanulok tovább a hibáimból, és minden egyes legyes domolykóm, balinom vagy csukám visszaengedésekor elképzelem, ahogy a meg nem fogott pisztrángok és pérek elismerően bólogatva mosolyognak a hegyeken túl...

...És a képek a hazaútról:

a tó széle...

...ahonnan ez jön...

...és megy le az apró régi malmokhoz

Balu itt még bízik a korlátban

de Bigtomnak már csak a mellette lévő maradt

a vár alatti vízesés...

...ahol a szivárványos pisztrángot készítik

a vár

és amíg a várat néztem már elkészült egy új példány

jön

megy

így teszünk mi is