2017. június 18., vasárnap

Hajnaltájt



Günter barátom szegény édesanyja biztos nem értette mitől jött rá az a hirtelen csuklásroham hajnali háromnegyed négykor, amikor a megbeszélt időben autóba pattantam, hogy felvegyem a kisfiát. Mindenesetre így elkaphattuk odalent a napkeltét, ahogy szándékunkban állt. A vízben állva próbáltam rájönni milyen halak csinálnak nagy csapatban úgy mint a delfinek. Bali azt mondta paducok. 

Közben valami emberfeletti sebességgel vágódott ki a fák  közül a vízbe, ha nem a tulajdon szememmel látom, tán el sem hiszem hogy Günter az, önmagát meghazudtoló tempóban és viselkedéssel, falfehéren. Amúgy sem túl kreol ősvábsága, de most még egy árnyalattal halványabbnak tűnt a megszokottnál, ha ez egyáltalán lehetséges. A parton akart kerülni, hogy ne zavarja meg a vizet. Állítólag egy óriás vaddsiznó kergette be, amit nem látott, csak az erősödő röfögést meg csörtetést hallotta. Lehet hogy szegény pára ugyanezt a történetet adta elő a társainak, és ők is ugyanolyan jól szórakoztak az eseten mint jómagam.


Persze a nevetgélést hamar abbahagytam, amikor a dalban szereplő tavaszi szél - ami most nem árasztott, hanem apasztott - egy hirtelen lökéssel átküldte a legyet dobás közben a másik oldalamra, megmutatta a fülemen milyen jó ötlet a szakáll nélküli horog. 


Azért egy kósza balint sikerült kikanalazni, azon kívül rablást nem is láttunk, illetve egyet, ahol a pajti keresztülcsörtetett a partszélben tíz perccel azelőtt. Nem volt nagy jószág, de jólesett végre egy példányt a kezem között fogni, ha dobni még nem is tudok valami jól az új pálcával, legalább láttam hogyan viselkedik fárasztás közben. Botavatás pipa.


Az egyre erősödő széllel együtt jöttek a nagyobb felhők, szemerkélt az eső. Dobálni már nemigen tudtunk, így kisétáltunk az autóhoz, és átugrottunk a kanálisra, kíváncsi voltam vajon a csukák megtalálták-e régi helyüket, három éve még elég szépen adta nekünk ez a víz a halat.


Nyikorogtak a fák veszettül, ahogy a szél a lombokat lökdöste, de állták a sarat. Ezalatt fejtegettem a cimborámnak mi végre is teremtette a Jóisten a szúnyogokat, eddig valahogy nem sikerült megbarátkoznia velük. Igaz, a madarakat is csak távolról szereti, hetek óta képtelen aludni egyiküktől ami az ablaka felett dalol éjszaka. Mondtam neki, tán nem elég fáradt. Csak ingatta a fejét.


A víz szépen letisztult a kis csatornán, elég alacsony, évek óta nem láttam ilyennek. Amióta a duzzasztót megépítették, elég fedett mindig, mintha sarat hordana magával. Apróhal rengeteg, de  a nagyját sajnos csak a távolodó tolóhullámok jelzik, rettentő magas a part és sok méterről kiszúrják hogy ott járok. Le is ültem egy fa alá pipázni, látva hogy itt nem terem babér, amely tevékenységet egész addig folytattam, amíg egy kóbor széllökés a kalapomat el nem ragadta és helyezte a part egy különösen meredek szakasza alá, ahova nem mertem követni. Mucsi művész úr is elismerően bólogatott volna ha hall engem ekkor, nagyjából negyedóra alatt egy súlyozott csukalégy segítségével újra magaménak tudhattam a fejfedőt. A sikeren felbuzdulva gyorsan összepakoltam a cájgot, és balra el, remélve hogy legközelebb tán az időjárás is pártfogásába veszi szegény horgászokat...

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Tudnál esetleg egy elérhetőséget küldeni (email)?
    zpesca@gmail.com
    Köszi.
    Üdv. Kollár Zoli

    VálaszTörlés