Laza Zala 2017

Khm. Szóval az úgy történt, hogy megígértem, nem írok a semmiről. Nem neked, magamnak. Az eddigi tizenöthat betliről, amiket végigküzdöttem az idén (egy kivételével az összes pecám ilyen volt, azt az egyet meg Balunál ITT már olvashattátok), majd felteszek egy fotóválogatást, halak nélkül. Foghatom bármire, nem teszem, az intenzíven telepített vizek nem vonzanak, embertársaim még kevésbé, plusz úgy belemerültem a kétkezes botommal való bíbelődésbe (ECHO SR 61010, köszi Truti, imádom!), hogy nem is igazán foglalkoztattak a jószágok (Persze elképzelhető hogy mást írnék, ha eddig púposra fogom magam, de ez pusztán feltételezés..), szeretnék jobban összebarátkozni vele mire rendbejön a folyónk, ami barnás színt vett fel az utóbbi időben és kissé mintha megzavarodott volna.

Lényeg a lényeg, egy minimális valami azért történt, összehoztuk a most már hagyománnyá avanzsált muravölgyi pecánkat, némi szokatlannal fűszerezve:

Először is a csapat. Balu névnap és az új családtag birkakergetési komplexusa miatt nem tudott jönni, ahogy Bazsi is meglehetősen be van táblázva első gyermeke, Bence születése, illetve a tanulmányai folytatása óta. Későn szóltunk neki, így Ricsi sem volt jelen, szerencsére Simi barátunknak egy napra sikerült szabaddá tennie magát, plusz segített beszerezni az engedélyeket, úgyhogy ezt, és a gájdolást külön köszönjük, remélem lesz még rá idén alkalom.

Másodszor a hely. Mármint a szállás. Zoliék murarátkai háza már foglalt volt, így Lovászi mellett az erdő szélén szálltunk meg egy minden igényt kielégítő (még annál is többet) komplexumban, így írom, mert a vendégház elnevezés vajmi kevéssé fedi a valóságot. Tavaly leltünk rá puszta véletlenségből, épp Baluval szerveztünk kutyafuttában másnapra egy kis menekülést a valóságból, és telefonon sajnáltuk magunkat hogy nincs hajlékunk arrafelé, amikor is a műhelyembe betoppanó ifjú hölgy felajánlotta, hogy megkérdezi édesanyját, szabad-e az övék. Az volt. Ez volt. Köszönet érte, így idén is kihúzott a csávából, bár most már célzottan is ide vágytam. Megyünk még.. Ráadásul kb száz méter pontosságban ugyanolyan messze van a megcélzott víztől mint a másik kecó.

a bázis

közösségi tér

Harmadszor a gasztrofaktor. Sokszor képzeljük szakácsnak magunkat a túrák alkalmával, mint tavaly is (EZ volt), de kaptunk egy fülest, miszerint a szállástól pár percre üzemel egy kis romkocsma, jó konyhával. Ez nem fedte a valóságot, mert nem csak helyi viszonylatban mondhatom hogy überfasza volt az abrak, a külalak, a kiszolgálás, mindez teljesen barátságos összegekért. Ha erre jársz mindenképp nézz be a Kantinba, nem fogsz csalódni. 

szárnyas, steak és csülök vacsorára

őzsült ribizlimártással, cigánypecsenye kapros héjasburgonyával

quattro formaggi

tojáslepénnyel töltött karajfüzér hasábburgonyával, meg valami pikáns szósszal

somlói galuska

Úgyhogy csütörtökön megvártuk szépen amíg Lackó befejezi az élvezkedést a munkahelyén, bepattantunk Günter öreg japán limójába, és lecsapattunk Lovásziba. Megtaláltuk Grandét, engedélyszerzés, szállás elfoglalása, majd egy laza vacsora ( sváb sonka, sváb szalámi, saját stifi, parasztkenyér, kecske camembert, zöldhagyma, paradicsom, különféle paprikák ) után gondoltuk kötünk még pár legyet a másnapi etapra. Ezen tevékenység legfontosabb elemei közé úgy éreztük tartozik néhány palack jóféle bor. Mondanom sem kell, nemsokára szinte mindnyájan politológusok, szociológusok, futballszakértők voltunk, Günter azért komolyan vette a kötögetést, a képeken is látható veszett koncentrációval. 

kis borkorcsolyával könnyebb az élet

az elmaradhatatlan siller, köszi Bali!

vágjunk bele

ein, zwei

szociólógia

drei, vier

foci

fünf, sechs

politika

A jól sikerült foglalkozás után nem csoda, hogy másnap hajnali fél tizenegykor érkeztünk halfogás reményében a patakhoz, ahol is négy részre szakadva kezdtük vallatni a vizet. Tomi - gázlóruha hiányában - az alsó szakaszon, mi hárman jóval feljebb, a mélyebb részeken próbálkoztunk. Inkább kevesebb mint több sikerrel, kísértetiesen hasonlított a szitu a tavalyihoz. Persze próbáltuk megmagyarázni a sikertelenséget, de igazából mindegy is volt, idén már ezt megszoktuk. Annál jobban vártuk a vacsorát. Fent említett helyen, nem is ragozom, ötös. Este búfelejtés, poli, szoci, foci.

Megegyeztünk abban, hogy másnap kora reggeltől délig, majd egy könnyed ebédet elköltve és rápihenve hattól nyolcig nyektetjük a vizet, bár sok reményt nem fűztünk a dologhoz. Az ebéd ismét pazar volt...

Persze, volt pár hal, sok küsz, néhány kölyökbalin, egy nagyobb, amit Lackó izgalmában úgy hátba hajított egy wobblerrel, hogy csórikám Barcsnál fékezhetett először a partszélben kifújni magát az ijedelemtől. A domikból még folyt a tej,  sikertelenségünket feldolgozandó, idén ebbe kapaszkodtunk. 

Csapatépítő tréningnek tökéletes volt, jól kipihenték az idegeink a hétköznapok taposómalmában összegyűlt feszültséget, kicsit végre megint gyerekek voltunk. Köszi fiúk!

Még két apróság. A Butterstickem után vágytam egy egy számmal nagyobb hasonló botra, így igen megörültem, mikor Pethő Laci feldobott két hete egy TFO Finesse, Lefty Kreh nevével díszített 7'9" #5-ös finom pálcát. Kapott egy Barrio Mallard dt5f tyúkbelet, olyan mint az álom. Hasonló érzés, mint az elsők között vásárolt öreg kis Pfluegerem, szintés ötös osztályban, nevetséges árú nevetséges szettben, valahogy az mégis hozzám nőtt. Ez ugyanaz az IM6-os anyag, minőségi kivitelezésben, a belassult kispatakos pecákhoz. Köszi Laci!

A másik, év elején HBali öreg gázlójára tettem először a Vibram Supernewflex csúszásgátló talpat, most az én egyik bakancsom is kapott egy ilyet, csak ajánlani tudom. 

És most jöhet az elmaradhatatlan galéria:

többféle légyszomorítófű

kevés volt a tiszta pálya

őkelme most nagynak számított

 variációk egy pályára:

szerintem ez jobb betörő ellen mint a kamera

one last cast