Helesfától Sumonyig

Sokan ezt nem értik a horgászember környezetében, mi az ördög viszi afelé, hogy három óra alvás után a kelő nap előtt beálljon a nyakig (néha tovább) érő gazba, viaskodjon a szúnyogok milliárdjaival, essen-keljen, bejárjon járhatatlannak tűnő utakat, hullafáradtan érjen haza délben és ezt mégis pihenésnek érezze. Az április végi kalandunk után két hónappal ismét ellátogattam a Bükkösdi-víz felső részére, igaz, most nem Balázs jött, ő fröccsözött meg bringázott a Balatonon (valljuk be az sem egy utolsó dolog), hanem Tomi barátunk, aki kitartóan ismerkedik a pergetéssel. Meg legalább volt, aki jól szórakozzon a bolond cipészen, aki félálomban horgásznak képzeli magát. A napfelkeltét kint néztük végig, összeszereltük a botokat, majd elindultunk a két falu közötti kis híd alá, ahol előzőleg szép domikat láttunk. Na, most semmilyen nem látszott, még a sok víz nyoma lehetett, hogy sokkal zavarosabb volt a patak, mint mikor utoljára láttuk. Nem volt magasabb a víz, mint 2 hónapja, de ahogy mentünk végig, a vízszint felett volt, ahol 1,5 méterrel láttuk az új hordalékot a parti fák ágai közt. 

Szóval dobálunk kicsit a híd alatt, sikerült is szegény sokat látott Salmo Hornetemet (régi darab, még márkajelzés sincs rajta, sem felirat a nyelvén) szemben egy gyökérre rádobni. Átadtam a botot Tominak, ezt a wobit semmi körülmények között nem hagyom ott, inkább kis séta körbe, kommandózás a másik oldalon fűcsomókba kapaszkodva, kis beletoccsanás a vízbe, de a régi US gyalogsági bakancs vadász zoknival kiegészítve meg sem érzi, a horgászok Istene velünk volt, így a kis Hornet gs újfent megúszta. Tovább is álltunk az akció után, lehet, hogy a halak is parton menekültek, amilyen zajjal járt a mentés. Kicsit lejjebb találtunk egy helyet, ahol meg tudtam közelíteni a vizet (ehhez nyakig érő gazban való csetlés-botlás járult, megbeszéltük, hogy legközelebb egy nappal előtte lenézünk és kialakítunk pár helyet, hogy kicsit könnyebb dolgunk legyen. Ahova le lehetett jutni, hála az őzeknek – látszott a nyomokon, hogy ők is becsúsztak párszor – ott dobni is alig volt esély, de sok helyen az sem látszott, merre a part), majd a tipikus domolykós rámozdulás nyomai a wobbler mellett. Izgulás, dobálás, harmadikra megvan. Nem nagy, a nekem szokásos kis mohó szépség. 

Mentünk tovább, ekkor Tomi már néhány esés után eldöntötte, hogy inkább csak figyel és segít kimászni, ha kell. Még egy helyen tudtam kicsit dobálni, de nem volt jelentkező. ¾ 7kor három réteg ruha már átvizesedve húzott magával. JA! El ne felejtsem: vigyázzatok a reggeli harmatos fűvel, hosszú zokni, bakancs vagy mindkettő ajánlott, elszaporodott ugyanis egy kis pókszabású, ami ilyenkor támad. Nekem 2 hete pénteken Mecseknádasdon megvolt, érezni semmit nem éreztem (csípett engem már minden szinte, ami őshonos, sose volt bajom semmivel) de 3 nap múlva féltenyérnyi vörös folt, megkeményedett izom és felvizesedett boka mutatta a találkozást. Kedden bőrklinika, orvos legyint, majd felír antibiotikumot, allergiagyógyszert, kalciumot, meg valami kenőcsöt. Sok az ilyen eset az utóbbi időben – mondta – elszaporodhattak az időjárás miatt. Bocs a kitérőért, lényeg, hogy vigyázzatok. Megnéztük még azokat a helyeket, ahol előzőleg voltam, mennyire horgászhatók, de semennyire. Visszamentünk az autóhoz, és irány Szentlőrinc, a híd alá. Mozgás itt is látszott sok helyen, de vagy mi voltunk ügyetlenek, vagy nekik nem volt olyan kedvük, lényeg az, hogy érdeklődés hiányában a halfogás elmaradt. Közben egy kedves helyi bácsi a túlpartról próbált beszélgetni, de az ilyet sose értem, ha valaki süket, minek. Nem volt széles a patak, kb 2,5 méter, de hiába kiabáltam, az öreg nem hallotta. Mindegy, azt sem, amikor a lába előtt fél köbméter a partból belecsúszott a vízbe. Le is sétáltunk az út másik oldalára, ahol a duzzasztórésznél folyással egy irányban próbálkoztam. Több jelentkező után végül egy (nekem) szebb domi elkapta a Hornetet, majd egy kisebb egy 1-es fehér Meppset. 

Délig volt kimenőm, az asszony osztálytalálkozóra ment délután (öregszünk, öregszünk :) ), én voltam a mindjárt négyéves főnökkel, így még sebtiben lerohantunk Sumonyba, ahol ugyan a kocsit nem mertem sehol ott hagyni, de legalább láttunk egy gólyafészket kis gólyákkal. Nem vagyok nagy fotós, de azért csináltam róluk pár képet. A szántóföld mellett az elágazásnál még benéztünk a híd alá, ahol is unottan dobtam a kis körforgót, majd csattant a víz. Nincs meg! (Hogy dűjjön rá a meggyfa!) Lefelé, felfelé is még elsétáltunk pár száz métert, aztán irány haza. Jól elfáradtunk, az a három óra alvás sem volt igazán sok, de egy végigdolgozott hét után egy ilyen fél nap is szépen rendbe tudja hozni a lelkem, teljesebbnek tűnik a világ. 

Jó nap volt. Tanulságos. És a végén még egy kis chiliszüret, salsafőzés a főnökkel a másnapi buli húsaihoz. Nyálcsorgatás végett erről is kaptok pár képet!