...avagy
gondolkodjunk józanon
khm,
na szóval a szülinapi pálinkázás közben eldöntöttem, hogy
vasárnap már a patakból figyelem a napfelkeltét. Március eleje
lévén, ez így utólag visszanézve nem tűnik kifejezetten okos
ötletnek. De hát a pálinka.. még ha nem is volt sok, tudjátok,
erős vagy és bátor. Szóval hányjunk fittyet a korán kelésnek,
a reggeli 1 celsiust osszuk be szépen, majd induljunk el a szeretett
kis patakunk eddig számomra ismeretlen szakaszára.
A
napfelkelte nemigen jött össze, legalábbis nem a vízből néztem,
de nem is a partról, inkább a visszapillantóból. Elkéstem, na.
Éccaka közel éjfélig kötögettem a kis angyalhaj streamereket,
amiktől sokat reméltem másnap.
Tomi még este szólt hogy majd ott
találkozunk, neki korainak tűnt a reggel 6, mint később kiderült
igaza is volt, elég voltam egyedül hülyének reggel. 11-ig halat
se' láttam, ellenben Mr. Beant megszégyenítő koreográfiával
mozogtam a vízben melles csizmában. Egyszer majdnem bele is
borultam, a még alvó halak hol a káromkodástól, hol az önkritika
gyakorlása következtében kialakult röhögőgörcs miatt riadtak
meg néha. Ha neadjisten rendőr látott volna eközben tuti
előkerült volna a szonda, olyan bizarr volt a látvány.
Leparkoltam
, szerelés, pakolás, hónaljigérőcsizmahúzás – mindezt a
buszforduló mellett, - ahol hálisten vasárnap lévén – a kutya
sem volt, illetve csak a kutyák ugattak. Bár nekem inkább kacajnak
tűnt..
Lesétáltam
vagy egy kilométert, közben itt-ott próbálgattam milyen mély a
meder, kissé börleszkszerű volt az előadás, ahol a fentebb
említett majdnem-borulás is bekövetkezett. Elég alacsony volt a
part hogy ne legyen muszáj gázolni, meg amúgy is tök mindegy
volt.
Mert
ezek a jószágok több ésszel bírtak mint jómagam, és javában
húzták még a csikóhalbőrt.
Közben
hívott Tomi, hogy mindjárt odaér, így kimentem az autóhoz,
megszabadultam egy pulcsitól, ettem pár falatot, ő összekészült,
majd konstatáltam hogy elhagytam a bicskámat... Ne nézz így,
mondom, elhagytam. Én. A bicskámat. Sose voltam tőle két méternél
messzebb, akkor is az ágy mellett van amikor alszom.. Szerencsére
tudtam hol lehet, mivel az utolsó szerelésnél letettem magam
mellé, így akkor is ott várt amikor odaértünk. Betudható ez
annak is hogy a heliyek sem koránkelő népség, ahogy elnéztem a
falut, a fémtárgyak nem voltak nagy biztonságban. Később a
kulturáltságuk és vendégszeretetük bizonyítékaként szolgáltak
egy kis élménnyel Tominak.
Képzeld
el hogy lent élvezed a természet csendjét egy patak cirka három
kilométeres szakaszának a harmadán, guggolva próbálod
becserkészni azokat a halakat amiket esélyed sincs állva elkapni,
minden idegszáladdal a zsinórod rezdüléseit figyeled, még a
társadat sem közelíted meg nagyon, ha helyet változtatsz inkább
kikerülöd hogy ne zavard. Majd megjelenik két helyihülye, ledobja
melléd a biciklit hogy csak úgy zörög, köszönés helyett
megkérdezi hogy volt valami? (hal már a környéken sincs) , majd
konkrétan két méterre tőled nekiáll horgászni. Vízparti
etikett, a társas együttélés íratlan szabályai azok úri
huncutságok ezen a vidéken. Tomi megkérdezte finoman hogy a
maradék kétezer-kilencszázkilencvennyolc méter távolabbi pontjai
nem jók e nekik, mire közölte hogy ezt ő tisztította ki!
Na
ekkor fordult meg Tomiban a borjú, - amit nem csodálok hiszen az
emberkénknek ránézésre a negyvenéves nagyapja se tudott volna a
nevén nevezni három kerti szerszámot - és olyan szavakkal illette
őkelmét hogy néhány kikötői kocsmából egy életre kitiltották
volna. Szerintem ha kevésbé határozottan elégedetlenkedik, még
talán nekünk is ugrik a két majom, de így pár odavakantott
szónál többre nem futotta tőlük. Szerencsére Tomi sem akarta
sokáig a vérüket, okos enged alapon odébb mentünk, itt fél órát
még úgysem jönnek vissza pikkelyes barátaink.
Egy
halat legalább adott a hely mielőtt megérkeztek a macskajancsik,
egy helyes kis domolykót, aki a kedvenc őzszőr darazsamat kívánta
meg.
Ekkor már rengeteg halat láttunk a víz tetején is, igaz nem
túl nagyokat, szedegettek valami számomra ismeretlen kis vékonyka
szúnyogszerű akármit ami ott nyüzsgött mindenhol. Elmentünk a
kanyarig, majd tovább próbálkoztunk, Tomi streamerrel, én
szárazzal. Fel is jött pár kisebb, de csak bökdösték a
darazsam, majd egyszer csak látom hogy valami fel-feljön egy
karnyújtásnyira attól a helytől ameddig leengedtem a legyet.
Nosza, nyújtózkodjunk bele kicsit a következő körbe, gondoltam
és ez volt a kulcs. Olyat odavágott hogy a környék csukái
elismerően bólogattak és szégyellték magukat. Jómagam meg
izzadtam, mert eddig jobbára akkorákat sikerült fognom léggyel
-kezdő vagyok, mit akarok – hogy Atyafi barátunk néhány kép
után megjegyezte : „Ez tiszta pedofília..” . Ez meg
nagyobbacska volt, amit a bot erőszakos rángatása, és az orsó
kerregése is jelzett, aminél eddig csak manuálisan sikerült
elérni hogy megszólaljon. Öt perc fárasztás és szívdobogás
után sikerült hálóba terelni életem eddigi legnagyobb és
legszebb pirosúszós fogatlan ragadozóját.
Őkelme nyugodtan tűrte
amíg csináltunk pár fotót, kicsit gyönyörködtünk sötétebb
színeiben, aztán gyorsan elengedtem, közben halkan megsúgva neki
hogy lejjebb ne menjenek mert ott az a két tulok..
Dobáltunk
még amíg a nap lassan lement a horizont felé, felhők is jöttek,
a szél is rázendített, így lassan hazafelé készültünk. Tomi
gazdagabb lett fél percre egy sügérrel, aki megajándékozta egy
kis lukkal az ujján, de más érdemleges a felhők megjelenése után
nem volt. Kisétáltunk a kocsikhoz, még egy laza uzsonna és szépen
hazamentünk. Még a két majom sem tudta elrontani ezt a napot,
akárhogy is igyekezett...
Fittyet hányni nagyon egyszerű kérem szépen! Az első lépés, hogy együnk fittyet! :-)
VálaszTörlésSzerezz be egy két jagdterriert, mint én tettem. Azok utálják és elzavarják a macskajancsikat, igaz a halakat is! :P =))
VálaszTörlésó, azok jó fejek :) a vizslát nem merném kivinni, megfogná a madarakat... még tán a jómadarakat is :D
Törlésélvezetes történet igényesen tálalva! hajrá DP!!!
VálaszTörlés